Scrobis

Scrobis

1

S hullt
alá száz
elfojtott fény
Álmodj
hogyha félsz
mint ki nem tudja még...

2

"Az égő fal zár
Itt benn,
társam a föld

S mélyekben él
új a Nap
Szemem világodba tört "

"Ébred az éj
szabadulni vár
A feszült test
csak kósza remény

Fuldokló reggel
az elhagyott vágy
Visszatérni
nem tud, nem fél

Bezárt virága
így hervad el
A fájdalom
csak elvett könnyként

mutatja magát
és száműzetik
Megváltást kér
szabadságért...

És vermedben
üvölt... "

3

„ A lidércektől
tanultam
az úton járni
Fekete kővel
kirakott fény,
mi ide juttatott

És szárnyam bontva
készülök
az újra várni
Emelkednék,
de szabadságból
börtönömbe fulladok...

Kérdezték ezer szemek:
Miért lettem újra itt?
S mint elveszített gyermeket,
karjaik közt,
Az égő fal ma visszahív

S a szárny ha lobog
S megremeg
Hátamban érzem,
míg ájulttá szorít
S a verem tetején
állva vár
Szavak nélkül
ma újra megszólít..."

4

"Míg minden perced ég
én melletted vagyok
És titkos tekercsekből
kiolvasom Neked a feledés titkát

Míg a csillagokhoz érsz
mit többé nem hagyok
És felemellek, hogy lásd:
a titkot két karodra írták

S Te, szárnyaszegett hajnal
vermemben megbújhatsz
Foglyommá teszlek ezer életre
Vermemen kívül nem véd semmi
Hát új fényekbe fulladsz

Feküdj hát száz halált itt
Testedből nem menekülhetsz
újra belém

Nézlek és teremtlek:
Halált kívánsz,
hisz minden éjjel
ízlelnéd a fényt..."

5

"Menekülni kár
a föld is visszahúz
minden lépés mélyebbre visz
Temetetlen szárnyam

Árnyékként kísér
Már csak elmúlást kér,
de halhatatlant hisz "

6

S üvölt még, harcolni vár
S az égő falba vési szép nevét
De tenyere már láng
Hát végül meghajol
S vermében várja
elvett életét...

...hogy egyszer visszatér
s szabadon véget ér...

...s vermedbe dobhassa
végül mindenét...