Csak egy ócska szent,
akit messzibe vitt ez a tél,
mikor halkan azt könyörögte,
hogy élhessen üres fáknak ölén,
hiszen ő e világnak legelső szülötte
Ha hajában halál a fátyol,
férje a fény, mibe néz, ha az útnak legvégén
csak a zaj, ami néma,
hallgat a föld, pedig őt is
megszólítja néha
És egy cseppnyi véren
átvezet még ma, a Nap tüze éget,
hullnak a képek, az égen minden felhő táncol
hisz bennük búcsúzik el
végleg a mától
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése