Mesemanó

Mutass egy fényképet nekem!
Olyan történelmit, vagy nem!

Ahol laknak a cifra fák,
Mosolyban alszik a nagyvilág

Aztán legyen egy másik kép,
ahol az ég oly kék, mint rég,

és az ember, ha unja mára,
a kocsit a lovag lovára váltja.

És ha mindent láttam már,
mikor itt ülsz ágyamnál,
Hogyha van kép, minek a szó?
Mondd el nekem vén Mesemanó!

Mondj egy mondókát nekem!
Ahol az ecpeckimehetsz-ben

Eldől ki lesz a hős mára,
akinek az ovifal lesz vára

Vagy ha madarat ápolnék,
hogyha figyelek, látom még

A kardot, mi a vért ontja
Ne félj, megvédlek, kis gólya!

És ha mind hallottam már,
mikor itt ülsz ágyamnál,
Minek kép, ha van még szó?
Mondd el nekem vén Mesemanó!

Ez a nap

 Mint a fű a harmaton,
Mint a Hold, udvaron
Úgy fekszel most, hajadon,
cseppnyi szó, ajkamon

Fut a fény, elszalad,
helyén más nem marad
Megy az ősz, tél szakad,
Miénk volt ez a nap...

Kettétört a képzelet,
Egy remél, más szeret.
Kabátjában didereg,
Reszkető lelke lett.

Szelídült ragyogás,
nem lehet semmi más,
Háza szép, palotás,
Aranyszín látomás

Mint az eső hajnalon,
Könnycseppek, ablakon.
Kőként koppan arcodon,
Elveszik, ha fogom.

Tavasz jő, éltet ad,
hamvas nyár, elragad
Mégsincs szín, megtagad,
Búcsúnk lett ez a nap...

Nyugvó

Nincs harc itt legbelül,
Nincs hang és nincsen csend
Nincs láng sem, szenderül,
Nincs káosz, nincs rend

Szép lett, és szerény,
Nem vakít, csak látni hagy a fény

Nincs álmos látomás
Nincs köd, nincs tiszta ég
Nincs szó, nem hallja más,
Nincs dal, nincs már rég

Némán énekel,
Átölel, és mégsem érhet el

Nincs győzelem, bukás
Nincs hős, nincs harcmező
Nincs szem, nincs arcvonás
Nincs boldog, szenvedő

Árva, bár enyém,
Búcsút int és leül fekhelyén

Játék

Áldott
fények
első
erények

Alvó angyal
fák lombján jár
Ébred lelked
bús ráncánál

Láncok
élek
vágott
képek

Foszlott erkölcs
utcán vágtat
Maradjunk meg
olcsó mánknak

Lángok
mesében
harcok
szemében

Ne fuss meszze,
így sem látnak
játszunk itt, míg
megtalálnak


Te légy a herceg,
és én a hercegnegnő,
s majd fordítva is jó
hisz így lesz majd kettő

de bárhol is jártunk
táltos faparipán
mint trónon, úgy ültünk
az arcaink titkán...

A Hetedik Bolygó

Egy ártatlan világba száműzött a fény talán
Sziklatört szívek csepptengerén

Hajó leszek ha szállni kell a reggel ablakán
Szivárványszín lelked őrzöm én

Szelíd reménybe csábít most egy kéz a vállamon
Nem beszél, s én nem éneklek majd

Sivárrá tisztult létezés követ a vágyakon
Csillagról csillagra már ez hajt

Ha már láttál,
hidd azt: ködkép volt csupán
Hisz csak utcasarki angyal lehetnék

(Ki) Fáradt álmán
járhat végig csak útján
s néma falba véste viselt keresztjét

Ha tűz leszel én vörös arccal mosolygok majd rád
Tükörként mutatlak magamban

Ha messze volnál jégtestemben várnék új csodát
Egybeforrva ezer darabban

Ha már hívtál
lásd a kígyó megsegít
a hetedik bolygó így üzen feléd

Te is sírtál
gyermek lettem hát megint
mikor otthonomból követtem szemét

A Rózsa és a Herceg

Gyere haza,
Gyere haza
ez már rég nem az,
mit hiszel

Gyertyánk asztalon állva
csonkig ég ma éjjel el

Várunk
mind a ketten
Én, a rózsa,
s Ő, a láng

De üres így a mámor, hogyha
más nem szól reánk

Gyere haza,
Gyere haza
Csak a távolság
múlt el

Őrzött szabadságod, ma mint
angyal, szárnyra kel

Tégy úgy,
ahogy tennél
hogyha fáj
az ébredés

Mi várunk, már látjuk
hogy egy föld is túl kevés...

Üzenet

Beteg ajkú arcok táncolnak
tejfehér hajból vásznat fonnak
tiszta szívűk reszketve dereng
büszkeségből emléket teremt

fázik az álom ablakon belesve
leheveredik a fárdadt kerevetre
azt játsza, hogy többé már nem fél
új tavaszhoz ébredni betér

jajgató alkonyba fulladt most a nyár
fehér keszkenőbe takart lett a táj
hallagat a dal mint a legvégén
tétova csend jár a fák mélyén

jéghideg ég múlt el térdelve
rongyaiból fehőt fércelve
már nem fáj, hogy magam mögött hagylak
kopogj, üzenj a megfagyott falaknak...